LEGFRISSEBB HÍREK

EGY PERC - az új lemez 

 

Örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy befejező részéhez közelednek új lemezünk munkálatai. Reméljük minél többeknek sikerül eljutnia valamelyik koncertünkre a nyár folyamán, ahol már az új daloké a főszerep. Találkozzunk a nyáron: június 9 - Gere Jazz, Villány, június 17 - Jazzmaros, Kismaros, július 25 - Kapolcs.

Gere Jazz - Június 9, 20:30 

Másodszor veszünk részt a Villányban, a Gere Pincészetben tartandó nemzetközi jazzfesztiválon.
Azon kívül, hogy imádjuk a Gere borokat, az idei line up részének lenni is felemelő érzés.

OTT TALÁLKOZUNK!

Pop, Swing and Soul-2017. Március 7. - MÜPA 



Három szín, három világ a könnyűzenei élet különböző területeiről. A három énekesnőt több szál is köti egymáshoz: a műfajok közötti utazás, a zenei kalandozások, amelyek végigkísérték pályájukat, az egyedi hangszín, amely az évek folyamán védjegyükké vált. Legfőképp pedig a közös zenei alap, a jazz, melyből zenei pályájukon elindultak. Ezt az örökséget nem feledve, az évek folyamán kitágították zenei határaikat, meghódítottak új stílusokat, melyekben figyelemre méltót alkottak és népszerűek lettek. Mindhárman sok műfajban mozognak, a poptól a soulon át egészen a jazzig. 
Ezen az izgalmas, sokszínű koncerten a számukra legkedvesebb dalokat éneklik duóban és trióban is, egymás dalait is „megkóstolják”, közös utazásra hívják a hallgatóságot. Előadásukban kiteljesednek és megsokszorozódnak a zenei dimenziók, a többféle stílus és hangzás mégis egységet alkot a show mozgalmas, zeneileg fordulatos műsorában. A három énekesnőt hét tagú zenekar kíséri, külön fúvós szekcióval. Amolyan gálakoncert ez a produkció, ahol a nőiséget ünnepeli a három díva: három karakterben és három stílusban, egyenként és közösen. Nagyszerű

 

szórakozást és látványt, örömzenét ígér az est. 

Rendező: Port.hu
 

iTunes #2 

Mégsem múlik el című EP-nk a megjelenést követő héten az iTunes letöltési listájának második helyére került. Köszönjük a bizalmat!

Mégsem múlik el - Új VEQ EP 

Örömmel jelentjük be, hogy elkészült a legújabb hangzóanyagunk, mely egyelőre csak digitális formátumban kapható az összes ismert nemzetközi zenei webáruházban.
Az új dalokban Eszter ismét megmutatja rendkívüli szövegíró talentumát. Megismerhetjük életének legújabb mozzanatait, és a már egyre tapasztaltabb nő változóban lévő gondolatait a "világ körforgásáról". Persze nem maradhatnak el a franciás utalások sem, de a szokásos fanyar, melankólikus megközelítés is megmaradt.
Kapható a teljesség igénye nélkül: iTunes, Deezer, Google Play.

Télikert - Új dalok 

2016. december 16-án a Belvárosi Színházban koncertezünk. Több mint két év telt el azóta, hogy az utolsó lemezünk megjelent. Azóta rengeteg új ötlet, dalszöveg íródott, épp itt az ideje, hogy a közönség elé tárjuk őket. Eszter szövegei ismét a második kerületbe kalauzolnak bennünket, megismerkedhetünk egy-két újabb  karakterrel, akik valahogy Eszter figyelmét felkeltették. Néhány dalcím: Szimonetta gömbölyű mosolya, Egy perc, Őszi dal. Ezek egyelőre munkacímek, de nagy a valószínűsége, hogy a végleges címek is hasonlóak lesznek. A koncerten ismét vonósokkal egészül ki a hangszerelés, de tervezzük az elektronika mélyebb bevonását is. Apropó, tudja valaki, hogy ki volt Ketskefing báró? Ha nem, a koncerten ez is kiderül.
Jegyek itt kaphatók: 

JEGYVÁSÁRLÁS

Vendégünk: Juhász Gábor 

Juhász Gábor Gramofon- és Artisjus-díjas, Jónás Tamással Aegon-társdíjas jazzgitáros és zeneszerzõ. 1990 óta tanít, jelenleg a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola jazz gitár szakán. Több nemzetközi hírû zenésszel játszott már együtt, akik közül Archie Shepp, Palle Mikkelborg, Erik Truffaz, Charlie Mariano, Ian Ballamy, Lars Danielsson, Stephen James, Bebo Baldan, Federico Sanesi, Theo Jörgensman mindenképp említést érdemel. 

Alapító tagja volt a Tin Tin quartetnek, és közremûködõje számos neves jazz zenész lemezének. Saját neve alatt 2002-ben jelent meg lemeze a dán Palle Mikkelborggal közösen, 60/40 címmel. 

2006-ban megalapította a Juhász Gábor triót. 

2008-ban Szalóki Ágival közösen készítette el a Vágy muzsikál címû albumot, amelyen Karády Katalin dalait dolgozták fel. A mûsor azóta is hallható színházakban és koncerttermekben. 

2009-ben 1978 címmel jelent meg Juhász Gábor szerzõi CD-je. A lemez 2010-ben elnyerte az Év Magyar Jazz Hanglemeze díjat. 

Rendszeresen koncertezik Gyémánt Bálinttal; a gitárduó saját szerzeményei Budapest címmel jelentek meg CD-n 2011-ben. 

Juhász Gábor, Lukács Miklós és Szalai Péter 2013-ban rögzített koncertalbuma a Making a Change címet viseli és John Coltrane: A Love Supreme címû mûvének feldolgozása gitárra, cimbalomra és ütõhangszerre. Az albumon ezen kívül Juhász Gábor saját szerzeményei és Lukács Miklós egy Debussy feldolgozása is hallható. 

2014-ben a pannonhalmi Arcus Temporum fesztivál felkérésére készítette el új zenei anyagát, amelyet Franz Schubert Winterreise címû dalciklusa ihletett. 

2015-ben az év jazzgitárosa díjat nyerte el a jazzma.hu közönségszavazata alapján.

Juhász Gábor weboldala

Mike Zsolttal újra - csak egyszer 

Szeptember 10-én, Mosomagyaróváron játszik a zenekar nem mással, mint eredeti dobosunkkal, Mike Zsolttal. A koncert azért is különleges, mert van olyan dalunk, amit Zsolti csak a lemezen dobolt, és aztán már koncerten nem vele játszottuk. Nagyon várjuk!
Szigetköz Fesztivál, Mosonmagyaróvár, 2016. szeptember 10. este 8.

Minden jegy elkelt 

VIATOR JAZZVACSORÁK 

2016. június 17. péntek 19.30 óra 
Helyszín: VIATOR Apátsági Étterem és Borbár terasza 
(Esőhelyszín: VIATOR Apátsági Étterem és Borbár) 

Váczi Eszter & Quartet 

Váczi Eszter – ének 
Schneider Zoltán – gitár 
Gátos Iván – Hammond orgona, billentyűs hangszerek 
Gátos Bálint – basszusgitár 
Gyenge Lajos – dobok

Hírlevél, hogy le ne maradj a fontos dolgokról!

Add meg az elérhetőségedet!

Itt megvásárolható

Previous events